Okoskosár - tudatos fogyasztóvá nevelés már óvodáskorban
2012. november 13-án elindult a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) új, gyerekeknek szóló interaktív kezdeményezése, az „Okoskosár” honlap. A hatóság a mai kornak megfelelő csatorna, az internet segítségével a www.nfhokoskosar.hu weboldalon szeretne szerepet vállalni a gyermekek tudatos fogyasztóvá válásában. A kezdeményezés elsődlegesen az óvodásokat és a kisiskolásokat célozza meg, és játékos megközelítéssel kívánja felhívni a figyelmet a legfontosabb fogyasztóvédelmi tudnivalókra.
Az óvodások és alsó tagozatosok fogyasztóvédelmi szempontból kiemelkedő célcsoport, mert a gyermekek ezekben az években a legfogékonyabbak új ismeretekre, ezért meghatározó, milyen pozitív mintákkal találkoznak ebben az időszakban. A fogyasztóvédelmi ismereteken túlmenően a program szerves részét képezi az egészségre és a környezettudatos viselkedésre való nevelés is.
A legfiatalabb réteg fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítésében nagy kihívás, hogy a 3 és 6 év közötti gyermekek olvasni nem tudnak még, így számukra csak játékos megközelítéssel van mód felhívni a figyelmet a legfontosabb tudnivalókra. A legkisebbek színes grafika és hangos menüpontok segítségével tájékozódhatnak.
A már olvasni tudó kisiskolások hasznos tanácsokkal, érdekes tényekkel találkozhatnak a bal menüsorban, játékok keretében ismerkedhetnek meg közelebbről az Okoskosár figuráival, valamint gyermektotó keretében tesztelhetik fogyasztóvédelmi tudásukat, fejleszthetik képességeiket.
A honlapon pályázatot is hirdetett a hatóság, mellyel a kisgyermekek kifejezhetik a fogyasztóvédelem területén saját bölcsességeiket, akár rajzpályázat, akár a későbbiekben meghirdetésre kerülő meseíró pályázat keretében.
A kisgyermekek jellemzően szülői segítséggel és felügyelettel használják az internetet, ezért a felnőttekre is gondolva a honlap jobb oldali menüje olyan anyagokat tartalmaz, melyek kisgyermekes szülőként nagy hatékonysággal hasznosíthatóak a mindennapi életben. Ennek keretében számos kérdés vár a felnőttekre a fogyasztóvédelmi kvízben, de hasznos tanácsokat kaphatnak az energiával, élelmiszerrel, a Föld készleteivel kapcsolatos takarékoskodás területén is. A felnőttek a veszélyes termékek listáját egy kattintással elérhetik, bővebb ismereteket szerezhetnek a biztonságos vásárlás, internetezés szabályairól, vagy akár más szülőkkel oszthatják meg tapasztalataikat, tanácsaikat a „Társalgó” elnevezésű látogatói fórumon keresztül.Hasznos, játékos böngészést a www.nfhokoskosar.hu-n!
2012. november 30.








